2012. augusztus 27., hétfő

Feltétel nélküli szeretet- AZ ALAP


Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.
És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem t
űzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.
A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent elt
űr. A szeretet soha el nem múlik.
 
Annak ellenére, hogy nem mondják ki, a gyerekeink mindig azt kérdezik tőlünk, hogy “szeretsz-e engem? “ nem elég nekik azt mondani, hogy szeretlek, a gyerekek viselkedés-központúak, a kisgyerekek különösen érzelmeik alapján tájékozódnak, érzelemközpontúak. Meg kell mutatnunk nekik a szeretetünket ahhoz, hogy érezzék, hogy az életük alapja legyen.
Még a legnagyobb hisztik és dühkitörések alkalmával is azt kérdezik, hogy szeretsz-e még, elfogadsz-e ezek után is törődni fogsz velem? Csalódottságunk miatt sokszor akkor a legnehezebb a gyerekünknek kimutatni a feltétel nélküli szeretetünket, amikor a leginkább szükséges volna. És igen nagy veszélyben vannak ilyen szempontból azok a gyerekek, akik nyughatatlanabbak, és sokszor adnak okot a csalódottságra.

Feltétel nélküli szeretet: jellemzők és következmények

Elfogadja, hogy gyermekek és gyermekesen viselkednek, még akkor is, ha ez idegesítő.
Nem a tünetet boncolgatja , hanem az okra koncentrál.
Erős, kilép a komfort zónából, cselekvőképes.
Kreatív, leleményes, nem én központú,a  másikra figyel, belőle indul ki.
A fegyelmezés határozottan kedves, ha szükséges és nem  minősíti a  személyt, csak az eseményt,a  megnyilvánulást. “ Butaságot tettél, ez nem volt helyes, nem azt mondja, hogy buta vagy. Nem azt mondja, hogy rossz gyerek vagy, hanem azt, hogy rosszul viselkedtél.
Megingathatatlan szereteted a gyermeked biztonságérzetének alapja! Legyen feltétel nélküli és stabil!
 “Ha olyasmit teszel, amiről tudod, hogy nem szabad, annak lesznek következményei. De bármit teszel, bárhogy viselkedsz, a gyerekem vagy, és nagyon szeretlek.”
Helyesen fognak gondolkozni önmagukról és jól fogják érezni magukat a bőrükben. Úrrá tudnak lenni a  szorongásaikon és megtanulják önmagukat fegyelmezni,  bátrak.

 
Feltételhez kötött szeretet: jellemzők és következmények:

Szeretlek, ha
Csak akkor szeretlek, ha megfelelsz az elvárásaimnak
A jutalmazás sok formája is ezt erősíti, főleg ha a jutalom maga a szeretet, a büntetés is erősítheti ha önmagunkat, szeretetünket vonjuk meg, ha érzelmileg manipuláljuk a gyereket.
A feltételes szeretet eltorzítja a gyerek énképét.
Jellemzője a harag, mint eszköz, mint velejáró.
Bizonytalanság, szorongás, önbecsülés hiánya
Harag, düh
Önfegyelem hiánya
Pesszimizmus, keserűség, unalom, közömbösség,
Önző, magából indul ki: Elszomorítod anyát, szégyent hozol anyára, a tünetekkel hadakozik, nem az okot keresi.

 
A gyermek úgy él, mintha állandóan tükörbe tekintene, szeretetünk tükrébe. Szeretetünk tükrét szemlélve látja meg önmagát. Vannak tükrök amelyek tiszta élethű képet adnak, vannak repedezettek és homályosak. A feltétel nélküli szeretet tiszta képet mutat a gyereknek arról aki, és arról, is hogy kivé válhat.
A mi szeretetünk nem elég , az enyém az első dühkitörésig tart, Isten  elfogadó, befedező, mindent eltűrő, felemelő, együtt örülő szeretet az egyetlen amivel be tudjuk tölteni gyermekeink feltétel nélküli szeretetszükségletét. 
És mi van a mi szükségleteinkkel? Hogyan is tudnám szeretni jól a gyermekemet, ha velem senki sem törődik, senki nem támogat ha én nem kapok vissza semmit, ha a gyerekbe fektetett energia is kudarcélményt okoz, hogyan tudnék egészséges és pozitív énképet alakítani ki benne, ha én is bizonytalan vagyok, és pesszimista.
Isten önmagával tölti be legfőbb szükségleteinket. Alapvető  érzelmi, lelki, szellemi szükségleteid egészséges forrása nem a férjed, nem a munkád, nem az anyagi biztonságod és nem is a gyerekeid, hanem csak a Vele való kapcsolatod lehet.
Nem gyerekeid dolga, hogy a jóságukkal boldoggá tegyenek, a rosszaságukkal minősítsenek téged.  Még csak nem is a férjedé.

Egy egészséges családban a gyerekek nem a szüleik boldogságát szolgálják, hanem a szülők a gyerekek erőforrásai.
 
Az élet nem úgy működik, mint egy tipikus hollywoodi  romantikus sztori, hogy minden teljesen magától értetődően adódik, a gyerekek mosolyognak,  s ha vannak is kisebb kellemetlenségek a nagy érzelmektől helyre ugrik minden, mosoly, "happy end. "A valóságban a győzelemnek ára van .A szép családi életnek is, nem alakulnak maguktól jól a  dolgok.  Ebben az esetben, annak az ára, hogy a gyerekeinket Isten szeretetével tudjuk szeretni az az ára, hogy megharcolunk magunkkal, és ha kell felkelünk korán Istennel közösségben lenni, megfürödni a szeretetében, átitatódni, rendben lenni odabent Istennel és emberekkel ,következetesen és önmegtartóztatóan beosztjuk az időnket, hogy legyen időnk ápolni ezt a kapcsolatot.  Ha Isten szeretetét élvezzük, és nem csak tudjuk, hogy ő van és szeret minket, hanem élő kapcsolatban ápoljuk ezt, akkor magunkat is el tudjuk fogadni, gyermekeinket is, mert a TÖKÉLETES  Édes ATYÁTÓL tanulunk szeretni, megérteni.  Ebben a kapcsolatban lehet hibázni, kegyelmet kapni és kegyelmet adni gyermekeinknek is, esélyt adni az újrakezdéshez, mert Isten is így bánik velünk.